_______
Al Makha
Napkelte a tengernél. Csodás. De menni kell tovább.
Nem értik a fiúk, hogy mit akarok Al-Makhában. A könyv azt írja, a mokka erről a városról kapta a nevét. A tenger leszűkül, Afrika partjai mindössze pár kilométerre vannak innen. A fiúk azt mondják, lepusztult hely, nincs látnivaló. Ráadásul rossz az út. Nem hiszek nekik... pedig lényegében igazat mondanak. Azt mondják, amit ők látnak: egy lepusztult hely, eldugott városka, romba dőlt koloniális épületek házfal-maradványaival és nehézkes élettel. Amit nem értenek, hogy ami nekik szemétdomb, az nekem szemétdombon legelő , kutya, kecske (micsoda fotó téma)! Ami nekik egy kihalt mecset, az nekem agyagból épült egyedi stílusú, hófehér építmény, amely előtt déli (vagy egésznapos, esetleg egész élete?) álmát alvó férfi. Ami nekik csak tenger, az nekem csodás színkeben pompázó tiszta víz, melyben a helyi fiatalok lubickolnak vidáman, a tenger sós illatát és cseppjeit arcomba fújó vad szél. Ami nekik egy gyerek, az nekem kis halász, aki büszkén és boldogan viszi zsákmányát egy zsinóron felfűzve.
A tengerparti séta jót tesz Mutinak is. Mint az árnyék, úgy követ mindenhova. Beszédbe elegyedik az emberekkel. Egy épület mellett egy nagy halom injekciós tű hever kidobva. A rácsos ablakon át nagy termeket látok, sok-sok emberrel, vaságyakkal. Kórház... Betegek...
____________
Egy afrikai falu
Úton Taizz felé agyagházakat pillantok meg az út mentén. Kérdezem, mi ez? "African village" - afrikai falu - mondják. "Wanna stop here?" - megálljunk? - kérdezik, de meg sem várják a választ, mert úgyis ismerik a választ. A szememben felcsillanó izgatottságból látják, és mosolyogva nyugtázzák, hogy megint egy "erőltetett" pihenő vár rájuk.
A falu a semmi közepén van. Nem a tengernél, nem a hegyek lábánál, az úttól is elég messze ahhoz, hogy ne zavarja őket a forgalom (bár itt alig lehet ilyesmiről beszélni). Megállunk az első világosbarna, nádfedeles agyagháznál. Néhány koromfekete kisgyerek szalad felém. Pár perccel később már úgy érzem magam, mintha egy csiripelő verébraj közepén lennék. Csicsergés, kiabálás, hancúrozás, ugrándozás. Életre kelt az egész oázis, mindenki el akar kisérni, közben akarva-akaratlanul, egyhúzomban húzogatom a fényképezőgép "ravaszát".
Komótosan füstölgő tűzhelyek... Földbe vájt kút, melynek pereme egy traktorkerék... és meglepő tisztaság! Talán a legtisztább hely az egész országban. Mindent felélnek... vagy elégetnek... egyáltalán: van mit felélni? Nincs nyomor, a gyerekek egészségesek, vidámak, nem alultápláltak - ez megnyugtat. Biztosan ezért is szöktek át Etiópiából, Szomáliából.
_________
Irány Taizz
Fura hangulat uralkodik a kocsiban. Hangos, vidám zenét szolgáltat Akran, aki egy személyben sofőr és "DJ". Száguldunk a sima és forró aszfaltúton. Akran énekelni kezd. Menet közben hófehér trikót vesz magára, megfésüli aprógöndör haját a visszapillantó tükörben. Nem tudja, nem is akarja leplezni izgatottságát. Pár pillanat múlva feltűnnek Taizz első házai.
Jemen 2. legnagyobb városába értünk. Ha beleszámítjuk a környék lakosait is, akkor akár négymillió is lehet. A legjobb szállodát kapjuk - az útikönyv is előkelő helyre sorolja a Yemen Tourism Hotelt. Tőlem behúnyt szemmel két csillagot kapna, de ez mit sem számít. A fiúk szabadot kaptak. A sofőr amúgy is haza látogat, mert ebből a városból származik, Mutija pedig szabadon bóklászhat. Magam akarom bejárni a várost, kiséret nélkül. Bizonyára nem veszélyes, mert gond nélkül enged utamra. Bejárom a medinát (az óvárost a vaskos városfalakon belül), ellátogatok a qat-piacra (focipálya nagyságú, fedett tér), körös-körbe nyúlketrecre hasonlító emeletes tákolmányok, bennük szanaszét heverésző emberek, akik buzgón rágcsálják a friss zöld levelkéket. "Beolvadjak"? Veszek egy adag zöld izét, egy palack ásványvizet (öblögetni kell) letelepedek egy helyre, és nekifogok a rágcsálásnak. Ha eddig nem voltam feltűnő, akkor most az vagyok. Az emberek messziről kiszúrnak, köszönnek, kiabálnak, odajönnek hozzám, kezet fognak. Értékelik, hogy a helyi szokásoktól nem félek, és tisztelem őket.
_______________________
Gond van a kosztpénzzel, fiúk
Végre könnyű vacsorát fogyasztok.
Nehézkes az étel-téma a fiúkkal. Nagy húsevők. Bárhol megállunk, húst eszünk. Reggelire, ebédre, vacsorára olyan adag juh-, csirke-, kecskehúst terítenek elénk, hogy szinte alig tudom bekebelezni. Automatikusan átveszem a ritmust, s gyorsan magamba dobálom az ételt. A srácok sürgetnek, gyorsan, gyorsan, mennünk kell tovább. ... nem igazán az én stílusom, és kezd zavaró lenni az állandó hajsza. Persze, nekik kell a hús, mert a qatot meg kell alapozni. Nem szabad éhgyomorra fogasztani. Olyasmit kell enni, ami sokáig kibír a gyomorban, hogy a qat meg ne ártson, mivelhogy a qat-rágcsálás hosszadalmas folyamat. Ebéd után azért kell sietni, mert be kell szerezni a friss qat-leveleket a piacon. Így aztán minden a qat és az evés körül forog. Ráadásul nem kis pénzbe kerülnek a terülj asztalkám ebédek és vacsorák, amiket mindig én fizetek.
Nem jó ez így - mondom nekik. Ma este magam vacsorázom.
Az ebéd árának nemhogy tizedéért, de huszadáért vacsorázom! Kicsit szomorú a felismerés, hogy "kihasználnak". ... Friss mangó-dzsúsz. Aggódnom kéne... "No water, please". De azért beleteszi a jeget, ami szintén vízből készül. Legyen, aminek lennie kell, gondolom, és felhajtom a frissítő italt. És nem történt semmi :) Ezekután korlátlanul ittam a frissen préselt gyümölcsleveket is.
Al Makha
Napkelte a tengernél. Csodás. De menni kell tovább.
Nem értik a fiúk, hogy mit akarok Al-Makhában. A könyv azt írja, a mokka erről a városról kapta a nevét. A tenger leszűkül, Afrika partjai mindössze pár kilométerre vannak innen. A fiúk azt mondják, lepusztult hely, nincs látnivaló. Ráadásul rossz az út. Nem hiszek nekik... pedig lényegében igazat mondanak. Azt mondják, amit ők látnak: egy lepusztult hely, eldugott városka, romba dőlt koloniális épületek házfal-maradványaival és nehézkes élettel. Amit nem értenek, hogy ami nekik szemétdomb, az nekem szemétdombon legelő , kutya, kecske (micsoda fotó téma)! Ami nekik egy kihalt mecset, az nekem agyagból épült egyedi stílusú, hófehér építmény, amely előtt déli (vagy egésznapos, esetleg egész élete?) álmát alvó férfi. Ami nekik csak tenger, az nekem csodás színkeben pompázó tiszta víz, melyben a helyi fiatalok lubickolnak vidáman, a tenger sós illatát és cseppjeit arcomba fújó vad szél. Ami nekik egy gyerek, az nekem kis halász, aki büszkén és boldogan viszi zsákmányát egy zsinóron felfűzve.
A tengerparti séta jót tesz Mutinak is. Mint az árnyék, úgy követ mindenhova. Beszédbe elegyedik az emberekkel. Egy épület mellett egy nagy halom injekciós tű hever kidobva. A rácsos ablakon át nagy termeket látok, sok-sok emberrel, vaságyakkal. Kórház... Betegek...
____________
Egy afrikai falu
Úton Taizz felé agyagházakat pillantok meg az út mentén. Kérdezem, mi ez? "African village" - afrikai falu - mondják. "Wanna stop here?" - megálljunk? - kérdezik, de meg sem várják a választ, mert úgyis ismerik a választ. A szememben felcsillanó izgatottságból látják, és mosolyogva nyugtázzák, hogy megint egy "erőltetett" pihenő vár rájuk.
A falu a semmi közepén van. Nem a tengernél, nem a hegyek lábánál, az úttól is elég messze ahhoz, hogy ne zavarja őket a forgalom (bár itt alig lehet ilyesmiről beszélni). Megállunk az első világosbarna, nádfedeles agyagháznál. Néhány koromfekete kisgyerek szalad felém. Pár perccel később már úgy érzem magam, mintha egy csiripelő verébraj közepén lennék. Csicsergés, kiabálás, hancúrozás, ugrándozás. Életre kelt az egész oázis, mindenki el akar kisérni, közben akarva-akaratlanul, egyhúzomban húzogatom a fényképezőgép "ravaszát".
Komótosan füstölgő tűzhelyek... Földbe vájt kút, melynek pereme egy traktorkerék... és meglepő tisztaság! Talán a legtisztább hely az egész országban. Mindent felélnek... vagy elégetnek... egyáltalán: van mit felélni? Nincs nyomor, a gyerekek egészségesek, vidámak, nem alultápláltak - ez megnyugtat. Biztosan ezért is szöktek át Etiópiából, Szomáliából.
_________
Irány Taizz
Fura hangulat uralkodik a kocsiban. Hangos, vidám zenét szolgáltat Akran, aki egy személyben sofőr és "DJ". Száguldunk a sima és forró aszfaltúton. Akran énekelni kezd. Menet közben hófehér trikót vesz magára, megfésüli aprógöndör haját a visszapillantó tükörben. Nem tudja, nem is akarja leplezni izgatottságát. Pár pillanat múlva feltűnnek Taizz első házai.
Jemen 2. legnagyobb városába értünk. Ha beleszámítjuk a környék lakosait is, akkor akár négymillió is lehet. A legjobb szállodát kapjuk - az útikönyv is előkelő helyre sorolja a Yemen Tourism Hotelt. Tőlem behúnyt szemmel két csillagot kapna, de ez mit sem számít. A fiúk szabadot kaptak. A sofőr amúgy is haza látogat, mert ebből a városból származik, Mutija pedig szabadon bóklászhat. Magam akarom bejárni a várost, kiséret nélkül. Bizonyára nem veszélyes, mert gond nélkül enged utamra. Bejárom a medinát (az óvárost a vaskos városfalakon belül), ellátogatok a qat-piacra (focipálya nagyságú, fedett tér), körös-körbe nyúlketrecre hasonlító emeletes tákolmányok, bennük szanaszét heverésző emberek, akik buzgón rágcsálják a friss zöld levelkéket. "Beolvadjak"? Veszek egy adag zöld izét, egy palack ásványvizet (öblögetni kell) letelepedek egy helyre, és nekifogok a rágcsálásnak. Ha eddig nem voltam feltűnő, akkor most az vagyok. Az emberek messziről kiszúrnak, köszönnek, kiabálnak, odajönnek hozzám, kezet fognak. Értékelik, hogy a helyi szokásoktól nem félek, és tisztelem őket.
_______________________
Gond van a kosztpénzzel, fiúk
Végre könnyű vacsorát fogyasztok.
Nehézkes az étel-téma a fiúkkal. Nagy húsevők. Bárhol megállunk, húst eszünk. Reggelire, ebédre, vacsorára olyan adag juh-, csirke-, kecskehúst terítenek elénk, hogy szinte alig tudom bekebelezni. Automatikusan átveszem a ritmust, s gyorsan magamba dobálom az ételt. A srácok sürgetnek, gyorsan, gyorsan, mennünk kell tovább. ... nem igazán az én stílusom, és kezd zavaró lenni az állandó hajsza. Persze, nekik kell a hús, mert a qatot meg kell alapozni. Nem szabad éhgyomorra fogasztani. Olyasmit kell enni, ami sokáig kibír a gyomorban, hogy a qat meg ne ártson, mivelhogy a qat-rágcsálás hosszadalmas folyamat. Ebéd után azért kell sietni, mert be kell szerezni a friss qat-leveleket a piacon. Így aztán minden a qat és az evés körül forog. Ráadásul nem kis pénzbe kerülnek a terülj asztalkám ebédek és vacsorák, amiket mindig én fizetek.
Nem jó ez így - mondom nekik. Ma este magam vacsorázom.
Az ebéd árának nemhogy tizedéért, de huszadáért vacsorázom! Kicsit szomorú a felismerés, hogy "kihasználnak". ... Friss mangó-dzsúsz. Aggódnom kéne... "No water, please". De azért beleteszi a jeget, ami szintén vízből készül. Legyen, aminek lennie kell, gondolom, és felhajtom a frissítő italt. És nem történt semmi :) Ezekután korlátlanul ittam a frissen préselt gyümölcsleveket is.
No comments:
Post a Comment