Taizz - még egy nap
Végre találtam egy helyet, ahol igazi arab kávét csinálnak. A tulaj törte az angolt, így sikerült kardamonos kávét innom reggel. Amúgy gond a kávé. Átlátszó, világosbarna színű kotyvalék, amelyben úsznak az őröletlen, pörköletlen kávészemek, túlédesített lötty, aminek sem kávéíze, sem hatása. A tea más. Az nagyon finom! De nekem kávé kell!!!
__________________
Jebel Saber - nőuralom
3070 méter magasságig visz a vadonatúj aszfaltút. A szaudi király adománya Jemennek. Szereti ezt a helyet, s hogy itt tölthesse néhány szabadnapját, megcsináltatta a szállodához vezető utat. Gáláns gesztus. Odafönn, a hegy tetején katonák őriztek mindent, még a lélegzetünket is. De nem volt gond a fényképezés. Hideg szél fújt, nem időztünk sokat.
Este belelapozok a könyvembe: Jebel Saber... nőuralom? A nemjóját! Mit jelentsen ez? A hegyen lévő kis települések jellegzetessége, hogy a családokban matriarchátus uralkodik. Ezt megintcsak a könyvekből tudtam meg, később. Titkolták? Szégyellték előttem? Talán ez utóbbi. Visszagondolva már világos, miért nem volt az anyóka arca eltakarva, miért nem viselt kendőt, miért állt szóba idegen férfiakkal. 3000 méter magasan nem az iszlám uralta a Jebel Sabert. Éppen kenyeret sütött a kemencében. Megmutatta a kemencét, a puha, friss, lángos alakú kenyeret. Egyet a kezembe nyomott.
Ezek a srácok tudják, hova kell vinni a turistákat. Ismernek minden kis zugot, megállót, ahol "szép" és giccses turista fotókat lehet készíteni. Nem értik, hogy én a mindennapok egyszerűségére mozdulok. Arra, ahogyan a halpiacon az árus megtörli izzadt homlokát. Ahogy a lefátyolozott fiatal nő karjára veszi gyermekét. Ahogy az aggastyán átszellemülten imádkozik. Nem értik, miért vagyok vevő az omladozó városfalakra. Ugyanakkor imponál nekik, ha őket fényképezem :) Mindezzel semmi bajom, csak néha lekésem a "pillanatot".
__________________
Jebel Saber - nőuralom
3070 méter magasságig visz a vadonatúj aszfaltút. A szaudi király adománya Jemennek. Szereti ezt a helyet, s hogy itt tölthesse néhány szabadnapját, megcsináltatta a szállodához vezető utat. Gáláns gesztus. Odafönn, a hegy tetején katonák őriztek mindent, még a lélegzetünket is. De nem volt gond a fényképezés. Hideg szél fújt, nem időztünk sokat.
Este belelapozok a könyvembe: Jebel Saber... nőuralom? A nemjóját! Mit jelentsen ez? A hegyen lévő kis települések jellegzetessége, hogy a családokban matriarchátus uralkodik. Ezt megintcsak a könyvekből tudtam meg, később. Titkolták? Szégyellték előttem? Talán ez utóbbi. Visszagondolva már világos, miért nem volt az anyóka arca eltakarva, miért nem viselt kendőt, miért állt szóba idegen férfiakkal. 3000 méter magasan nem az iszlám uralta a Jebel Sabert. Éppen kenyeret sütött a kemencében. Megmutatta a kemencét, a puha, friss, lángos alakú kenyeret. Egyet a kezembe nyomott.
Ezek a srácok tudják, hova kell vinni a turistákat. Ismernek minden kis zugot, megállót, ahol "szép" és giccses turista fotókat lehet készíteni. Nem értik, hogy én a mindennapok egyszerűségére mozdulok. Arra, ahogyan a halpiacon az árus megtörli izzadt homlokát. Ahogy a lefátyolozott fiatal nő karjára veszi gyermekét. Ahogy az aggastyán átszellemülten imádkozik. Nem értik, miért vagyok vevő az omladozó városfalakra. Ugyanakkor imponál nekik, ha őket fényképezem :) Mindezzel semmi bajom, csak néha lekésem a "pillanatot".
No comments:
Post a Comment